A tű foka [antikvár]

Az ​1983-ban elhunyt Puszta Sándor, a katolikus líra egyik jeles alakja már régóta, a harmincas évek eleje óta megbízható, következesen fejlődő, rangos költője a magyar irodalmi életnek. Képességeit tucatnyi verseskötet igazolja; munkásságát ez idáig mégsem méltányolták érdemei szerint. Válogatásunk a több mint fél évszázados költői pálya java termését gyűjti egybe. A versek nagyjából az időrendhez igazodnak, s így könnyen nyomon követhető Puszta Sándor költői kibontakozása, lírájának fejlődése és változása, indulásától napjainkig. A népies hangvételű, a természet szépségeit dicsőítő, a panteisztikus életörömöket sugárzó, a szülőföld iránti hűséget megvalló, érzékletes tájversek és életképek, a humanista elkötelezettségű, háborúellenes alkotások és a megrendítő szépségű misztikus rapszódiák egyaránt helyet kaptak a kötetben. Az utolsó két évtizedben Puszta Sándor költői világa megújult. Súlyuknak megfelelően szerepelnek hát a huszadik századi életünk abszurditásait, életünk feloldhatatlan, olykor tragikomikus ellentmondásait fölvillantó művei, a bibliai történetekhez, Krisztus kínszenvedéséhez fűzött széljegyzetei, az öregedés gondjait, az élettől búcsúzó ember fájdalmát, tépelődését, reménykedését és megnyugvását kifejező szabad versei is.