A XXI. század költői [antikvár]

Részlet: Koszorú Petőfi Sándornak Az írni és olvasni tudás elterjedésével milyen könyvek voltak megtalálhatók rendszerint a legszegényebb portákon is? A Biblia és a kalendárium. S mi társult melléjük szinte kötelezően a XIX. század második felében? Petőfi Sándor verseinek gyűjteménye. A magyar nép számára az ő neve csaknem azonossá vált a költészet fogalmával, s azon keresztül a nemzeti tudattal. A Biblia a kereszténységhez s azon át Európához kötött, a kalendárium pedig a mindennapi életben hasznos tudnivalókat kínálta. Ez a három könyv tehát világszemléletet formálhatott és fejezett ki. Európa, magyarság, életrevalóság. Azt gondolhatnánk, hogy ilyenféle hármasságra mindenkor, ma is szükség van. Petőfi Sándor aligha sejthette, hogy a huszadik században majd rendre felvetődik a kérdés: van-e létjogosultsága a költészetnek? S ha nincsen, akkor szükséges-e írni, olvasni, hallgatni a verseket? Komoly kritikusok, tudós esztéták meditáltak ezen, s jósolták a líra halálát itt Magyarországon is, már az I. világháború után, de aztán a valóság rendre rácáfolt aggodalmaikra, jóslataikra. A modern magyar líra, s egyúttal a nagyvilágé is a költészet halhatatlanságát tanúsítja. A magyar irodalom a jelenkorban is költészeti nagyhatalom. Az 1930-as években József Attila egy esztétikai fejtegetésében arra a következtetésre jutott, hogy az nem szükséges, hogy éppen ő verset írjon, de az szükséges, hogy versek íródjanak, „mert különben meggörbülne a világ gyémánttengelye". A költők azóta is írják világszerte a verseiket, s a gyémánttengely a törvény szerint forog, akkor is, ha csak keveseknek van erről tudomása. A költészet hozzátartozik az emberekkel benépesedett földgolyó működőképességéhez. Nem az számít, hogy milliárdokban vagy csupán milliókban mérhető azok száma, akik versolvasók. Nem az számít, hogy a körülbelül 13 millió magyarból hányan tartják számon klasszikusainkat vagy a kortárs költőket. Az a fontos, hogy a költészetből, annak egyetemességéből olyan szellemiség sugárzik, amelyet egyetlen személyiség sem nélkülözhet. A költészet a kultúra kiiktathatatlan része az emberré válás óta. Oly módon, miként a tűz, miként a szerelem. A tárgyi emlékek mellett elsősorban a fennmaradt írásművekből tudhatjuk, hogy az ötezer évvel ezelőtti kultúrákban a legfontosabb jellemzőket tekintve ugyanolyan emberek éltek, mint manapság. Ha pedig a homéroszi eposzokat olvassuk vagy az ókori görög drámákat, szinte nem is érezzük a hatalmas időbeli távolságot, annyira rokonok velünk a hősök és a gondjaik. A világ népeinek költészete az