Ábránd és valóság [antikvár]

Amikor 1997-ben először vállalkoztunk arra, hogy Osztályunk pácienseinek alkotásaiból, verseiből mutassuk be útjukat, abban bíztunk, hogy e vállalásban megrokkant-helyrehozott életeket, sorsokat, küzdelmeket, örömöket, sikereket megmutató sorozat lehet Reméltük, hogy a számtalan szóformájú, önértelmező kifejezésű, útfordulatban gazdag alkotások közelebb visznek a lelkek megismeréséhez. Abban már akkor is bíztunk és reménykedtünk: minden megmutatott őszinteség, valamennyi megformált alkotás segít a mai napig is élő, visszahúzó előítéletek lebontásában és megsegíti azokat, kikről az előítéletek szólnak. Egy működő Intézet, egy csapat hite volt a záloga annak, hogy immár az ötödik kötet is elkészülhetett. Benne vallomások, remények, gyötrelmek és félelmek, csalódások és elfogadások, emberszerető bíztatások vannak. A szó nemes értelmében az áhított és reményt adó megformálást és a kiúttalanságot jövővé formáló ember számára vezető szép reménységek. Szun Ce (már Krisztus előtt 514 évvel) írta: „Mirajtunk áll, hogy biztosítsuk magunkat a vereség ellen, de az ellenség legyőzésének alkalmát maga az ellenség biztosítja". Az „ellenség" jelen helyzetben a betegség és annak személyi, társadalmi megítélése egyaránt.