Ágnes és a herceg [antikvár]

Éjszaka Verseket írok a fűre ijedt szaladás az idővel, nem tudom, élek-e még az utolsó sornak a végén. Itt fekszem, csupaszon, mint az Isten s idehívlak, szél, ki szaladni tanítottál, zivatar, kit imádok, föld, ki velem fúltál a tavon, mikor elmenekültem a felszínek elől, és fény, kivel éjszaka játszom -látod az őzet, nem menekül, ha megérzi a jöttöm és tenyerembe simulva dalolna madár, te se félj hát, szép kicsi lány, bús barna szemeddel űzd el előlem a múltat s a jövőtlenséget, dalba ölelj, hogy felmelegedjek s a felleget újra röpülni tanítsam! Fény, ha velem vagy, látok - s formát öntök, akár te! Vigyázz, téged is átgyúrlak szép, szőke szavakba, Eggyé válsz minden mozgóval, most alukálj---