Akik élve maradtak [antikvár]

1918-ban egy kamaszdiák kopogtatott be hozzám versekkel. Dadogások voltak, de a fiatal tehetséghez illő daidogások. Vató-.színü, hogy éppen ez a kiforratlanság, érdes hang keltette fel irányában a bizalmamat. Hiszen akkor mi is még furcsálkodtunk és minduntalan túlerőltettük a hangunkat, még nem tudtuk kimondasd azt, ami izzott bennünk, hiszen ez az idő az úgynevezett izmusok kezdeti korszaka volt nálunk. Elfordultunk már a Nyu-hatosoktól, de még nem találtunk rá a saját utunkra. Hernádi (Hercz) György, az akkori fiatal diák talán vak ösztönnel tévedt mellénk és azóta se tért le a megkezdett csapásról. Szabad verseket hozott hozzám s mindmáig hü maraőÁ ezekhez a formátlannak mondott, lényegében azonban nagyon is szigorú for-'mákhoz. Nagy a verselő készsége és bizonyára sokkal többre vitte volna siker dolgában, ha ügyesen rímeket párosított vohia s skandálta volna a hibátlan jambusokat és trocheusokat. Hernádi (Hercz) György a nehezebb felaídutot választotta és azon fáradozott, hogy sajátos mondanivalóihoz a sajátos formanyelvet is megalkossa. Vannak költeményei, amelyekben nagyszerűen válóra váltotta szándékait. Szocialista világszemlé-letü költő, de ereje volt hozzá, hogy többet igényeljen a Tnaga nemében hasznos, de a művészet szempontjából nem egyszer 7iagyonis szárnyaszegett tendencköltészetnél. Tudom hogy töprengései és gyötrődései közben olyan kérdések is föiwetődtek benne, vájjon a szocialista költő, anélkül, hogy hitszegő lenne, írhat-e a szerelemről, a mező virágairól, a szálló madarakról és hasonló semmiségekről BrzésvUágának gazdagsága túlsegítette ezeken a kritikus pillanatokon, költészetében a sokrétű ember filozófiai hajlandósága és lírai érzékenysége egyformán szóhoz jutott. Üj verskötete elé meleg kézszorítással nyújtom át ezt a vAhány sort, barátságom és megbecsülésem jeléül. KASSÁK LAJOS