Álomi leltár [antikvár]

Részlet: IMPLICIT avagy (alkalmi) profán prefáció Egykori munkaadóm és szellemi fölnevelőm, ó, mennyi keserv és hány nyomor év hátán lovagolva nyúzta magát fiad itt, falaid közt, „Mennyei Könnytár"! S mennyi öröm hullott is ölébe, ha ifjúi élte bő két évtizedét kebleden ette fene ! De hagyjuk a rútat most, a sötétség hosszú hatalmát, hol roskadozott a remény, ha ágaskodni merészelt, ám a szorgalmatos és buzogó könyvtárbeli munka Szüsziphosznál fél fokkal bővebben mérte jutalmát: hány maradandó mű'm őrzik a polcok is itt ( )? Ha nem túl sokat is - mondom csak prózai sorral — azért röppent fel néhány illyen-amollyan szellemi forgács, némellyek ama „bús feledékenység" sírjába merültek, más meg az asztal alá, gyűjtőkosarakba, netán tűzbe szaladt rögvest, töltve be sorsa delét. S mert opusom még nem dagadó, és éltem is estefelé jár, áldom most Antoniusom, Arató doktort, a direktort, ki kis füzetecském közreadásával nyúlt (angyali lábbal) sorsom alá, rúgva valagba Pegázusomat, szólván: „Olymposzra legott!"— szálljon az égre velem!