Andráskereszt [antikvár]

Részlet a könyvből: "Látom bajusza jégcsapos ereszét, haját, mint kiritkult zúzmarás mezőt, s ami megértésével volt tele, szép arcát, a reszketeg téli holdat. Látom már, ahogyan elnézem őt, hogy élükön ővele hogyan világíthatnak a holtak. A kint háló éjek, hajnalok csordapásztor-köszöntése volt szava. Egyszer hóviharban Pándról jött gyalog, nagy családja sírt, hogy nem is ér haza. Ha nem is szólt, döngicsélt asztmája. Lesétált botján gyakran a kertbe, az ágyasokat nézte, piszkálta, minden elvetett mag sorsa érdekelte."