angyalvakond [antikvár]

Részlet: dezső bácsi elmondanám ezt néked ha nem unnád nemrég a fűben egy este elterültem fáradt voltam az idő is jó volt köröttem már mindenki horkolt csak nekem nem jött álom a szememre mint borját nyalta föl a holdat lassacskán a lenyugvó nap s a csillagok mint egy szétkergetett banda bevárták egymást a megbeszélt égen egy foltos kérgű platán alatt kissé kábultan fekve bámultam ahogy kiveri a házak szemét az űr ahogy elsötétül a lakótelep fölment az utolsó gördeszkázó gyerek bezárt a söröző a happy end is emlékek vettek elő meggyűrűzhetetlen komisz emlékek mint egy turista az óriási térképet próbáltam a múltat visszahajtogatni most hogy a halálra már hegyesszögben hajlok úgy mosódnak össze énbennem a hangok akár egy kikötőben hol a sirályok s a varjak a ködkürt szavára együtt jajgatnak újraélvén pár gyönyörű s pár borzalmas percet az apadt horpaszú felhők bordáit számolgattam aztán lestem ahogy mint egy boríték enyvcsíkja átmászik átküzd a mindenségen épp egy csiga szemem homokórájára fordulgattam hívtam az álmot így és úgy nem sikerült elaludnom mégsem egy fészekkel bőven megáldott fát néztem utóbb láttam nem fészkek azok: szétnyílt tobozok egy tűlevele hullt halott fenyőfán egypettyű katicabogárszemekkel két pimasz galamb szállt le mellém 'lúzer álltak tovább csalódottan hát fölkelek gondoltam nem bánom az egészet bezzeg aki részeg ő már tátott szájjal húzhatja a lóbőrt cuccom egy bokor alá rejtve mozgó graffitiként róttam az utcákat félig hunyt szemmel andalogtam hisz részvétünk akkor lehet csupán a világé ha nekünk épp nincs szükségünk az övére csak a magány síkos kútjából fölérve láthatóak az éjszaka csodái