Antikból élő avantgárd [antikvár]

ÖTÖDIK KISABLAK NINCS ÚJ A NAP ALATT Ha az ember végigsétál az athéni történelmi múzeum termein - és van belőlük elegendő - s végignézi ott az antik görögség összegyűjtött művészi örökségének legjavát, az az erős benyomása támad, hogy az európai művészet azóta sem tudott stílusban vagy formában újat alkotni, másképpen fogalmazva: a klasszikus évezredek megelőlegezték az utolsó két évezred minden artisztikus leleményét. Nemcsak a nyugat- és közép-európai, de a bizánciból kinőtt görögkeleti; nemcsak a reneszánsz, de a román, a barokk - az csak igazán! sőt az úgynevezett modern művészet darabjaiban is fel lehet fedezni az ősiség nyomát. Találni olyan márvány faragványokat ebben a múzeumban, amelyeket be lehetne helyezni egy Henry Moore kiállításra anélkül hogy a turpisság bárkinek feltűnne. Úgy tetszik, mintha az európai művészet egy nagy kaleidoszkóp darabjaiból állna össze, és mint a gyerekek játékát, csupán kicsit kellene megrázni a kukucskáló csövet, hogy ugyanazok a motívumok új és új összeállításban, újabb és újabb kombinációba rendeződve egészen friss képet keltsenek, és máris lehetne nevet keresni az új irányzatnak. Minderről írtam már; ebben a sorozatzáró kötetben mégis azért bocsájtom hangsúllyal előre, mert annak a szándékom szerint módszeresen összegyűjtött anyagnak, amelyet „Költészet és játék" alcímmel húsz esztendővel ezelőtt megjelent vaskos könyvemben (Kiment a ház az ablakon) összegereblyéztem, s amely az elmúlt esztendőkben kisebb kötetekbe elosztva, mintegy folytatásokban újra megjelent, mostani darabja nyújtja a legmeglepőbb példákat. Itt ugyanis a líra legfrissebb - csekély egy-másfél századra visszatekintő - formáiról van szó, s az axióma érvényesebb rá, mint bármi másra. Nemcsak az az evidencia áll meg itt is, hogy mindenfajta művészet közös őse a folklór, a folklórnak meg a törzsi rítus, de az is, hogy az egymást követő vagy egymás mellett álló művészi for-