Apokrif deklamáció [antikvár]

Amikor Ihász-Kovács Eva költészetéről szólok, a pátosz magasan ívelő érzésével emelem meg hangomat. De hamar ráeszmélek, hogy e költészet teherre meszelt kápolnájába csak úgy léphetek be, mint egyszerű ember, és úgy is távozhatom, mint egyszerű ember, de lelkileg gazdagabban, virágkoszorúval övezett szívvel. Mit súgnak nekem e versek? Soha ne felejtsd el a hűséget az emberhez, a nyelvhez, a tájhoz. Soha ne felejtsd el, hogy a vers nem öncélú alakoskodás, nem hiú tetszelgés a sznobok gyülekezetében, hanem az ember megsejtése a szavakban, az egyszerű szépséghez és a valónkhoz méltó érzelem megmutatása embertársainknak. Ahol "harangzúgású csepp havak úsznak a szívben", s szívünk vázáiban pompáznak az orgonaszálak, ott a tél is könnyűruhájú lányka, mert hópihés szempillája alól mar a kikelet reménysugarai ragyognak ránk. Ez a költészet úgy modern, hogy át van szőve a népköltészet hímzőfonalával, és átsejlik rajta a nyugati líra logikátlan ihletnyelve is, de aranyaiban teljesen újszerű és példamutató versszerkezetet teremt, a rendezetlen szabadverselés divatáramlatai mellett. Ihász-Kovács Eva nagy tanítói Márai és Kassák voltak. Néhol utolérhetők verseiben az expresszionista megnyilatkozások, de jellemzően inkább az impressziók nyelvi kifejezései érvényesülnek a lüktető mondatok között. "A fényben tiszavirágpercek lepik el a tájat, valahonnét idedobban egy szív csillagnyi óraütése." Gáldi László írja Ismerjük meg a versformákat című könyvében: ''költőinknek nem szabad feledniök: a magyar verset, ritmusának erőteljes és kifejező kialakításán kívül, elsősorban a költői mondat ihletett és minden értékes hagyományt hasznosító megformálása, eszmei tartalom és mondatszerkesztés tökéletes egybehangolása mentheti meg az enyészettől, és tarthatja meg annak, aminek lennie kell: igaznak, művészinek és magyarnak."