Aranka néni versei 1. [antikvár]

Nem lévén költő, vagy a költészetben járatos irodalomkritikus, sem lehetőségem, sem jogcímem nincs az e köteten publikált versek irodalmi értékének elbírálására. Azt azonban nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a mindennapi életünk és sorsunk eseményeinek, történéseinek hű tükrei az itt közreadott verssorok. Kedves, szép költeményekkel találkozik majd, aki végig olvassa őket. Engem megragadott a szerző emberlátása, jó és rossz természetünknek nemcsak felismerése, de rímekben megfogalmazása is; a szándék, hogy amit környezetében, önmagában és másokban - bennünk emberekben - tapasztalt, arról versekbe formáltan és - oktatás igényével is - szóljon leendő olvasóinkhoz. Ki tagadhatná bölcsességét, emberségünk (vagy éppen embertelenségünk) elénk tárását például az Apáti-szikla című versben, amelyből megtudható (ha eddig nem jöttünk volna magunktól is rá), mennyire hajlamosak vagyunk elfeledkezni a jóról és kedvét keresni a rossznak. Női önkritikai képességről árulkodik a Női haj című kis költemény. Meglepő a szerző csövesekkel foglalkozó rímeinek viszonylag nagy száma; valószínűleg abbéli helyzetéből fakadóan, hogy virágárusítás közben láthatja, érzékelheti nyomorúságukat is, emberi kivetettségüket is, de nem kevés gyarlóságukat is. Személy szerint nekem tetszettek ezek a versek, hiszen, mint említettem már, ember- és környezetismeretről és szeretetről tanúskodnak. Lehet-e versnek ennél szebb hivatása?