Armageddon [antikvár]

ELŐSZÓ Mikor a napfény elfullad a füstben, Csillagok hullnak, hegyet fúj a szél el, Az anyateve búsong kicsinyével S összebújnak a vadak megrémülten, Mikor a tenger kicsap s elragadja A partra csődült tömeget s az élve Elásott kislányt kérdik meg, mi vétke Volt, lehetett, hogy megölette apja, Mikor vallani halljuk a cselekvőt, A Menny dörög, a Pokol vadul lángol, S elfordul még a Nap is a hitványtól: Tudni fogjátok, zűrzavart teremtők, Hogy nem őrülttől származik e szózat. Megesküszöm a csillagok tüzére: Az Úr küld, nem a Pártütő szeszélye, Hogy trónja mellől üzenetet hozzak. Térjetek meg, mert Teremtőtök minden Istennél nagyobb s egyedül Ó győzhet. Nem Allah adott parancsot a Bősznek, Hogy büntetlenül köztetek keringjen! Jaj annak, ki az értelmet fertőzi, Hogy szolgájává fonnyadjon a szellem! Sem itt, sem bármely más csillagszép kertben A Harag Napján nem fog elrejtőzni!