Áthatol a Van [antikvár]

Invokáció Harsányi Katalinért I. t. ( talán neked van igazad de ne feledd mekkora szabadság szakadt ki belőlünk amikor nem is lehetett mekkorára nőtt nekünk bennünk s velünk az örömök kertje milyen forró volt akkor a táj fagyosnak emlékező lehelete talán neked van igazad de ne feledd hogy nem lesz majd szolga s nem remény de hit volt ez benned megingathatatlan hogy nem lesz majd szolga gyermeked mekkora szabadság szakadt ki belőlünk amikor nem is lehetett talán neked van igazad de azt ne feledd mekkora szabadság szakadt ki belőlünk azt az egyet azt csak azt soha ne feledd talán csak fázom talán valóban úgy jó ha az ember rendet rak magában és maga körül kiméri ki az kit szeret feltét nélkül és ki az kitől jó ha elkülönül mert egy a jó kettőnek senki nem örül talán neked van igazad még az is lehet vakulok vénülök vonszolom magam tapadok hashoz a has térdhez a térd jő a sötét látom amottan a téli világot s nem elég mondom makacsul még nem elég nem elég vágyni mert akarni kell amikor úgy tűnik is nem lehet talán neked van igazad de ne feledd ezt az egyet ezt csak ezt soha ne feledd -K-T?,' 'f Viif!