Átkozott szerepben [antikvár]

Részlet a könyvből: "ÍGY VAGYOK Kinyílt a tavasz, kökörcsinek lilába oldják a tél jegét. Valaha én ültettem őket, temetve mindnek gyökerét. Jeges űr borzolja szét agyam misztikus bűnök vad éjjelén. Borzadhatok: így vagyok magam elárvuk világok köldökén. Tiszta, világos voltam-vége. A kint nyomorgó feketeség itt bent az ember menedéke, s nem látja senki gyöngy-ékkövét. Mindenképpen a csend eltévedt foszlányai tépik szét hajóm, minden egyéb szerteszéledt, vagy szél rázza egy száraz karón. - Kései, sajgó vallomások fehér démona, ments meg engem, s ha várnak még rám állomások, sok régit engedj elfelednem."