Az ár ellen [antikvár]

AJANLAS Nem adatott nékem fennszámyaló ének, Zengni daliákat, régi dicsőséget, -Mélázó honfibú lágy zengzete bongva Bele nem cseng az én útszéli dalomba. Akiknek nevére honfi szíve dobban. Az én árva nevem nincs az ő sorukban, S hírem, dicsőségem tetszik csak olyannak. Mint vándor bohócé, akit megtapsolnak. Midőn ponyvát terít, és bukfencet árul Dologtalan népnek olcsó mulatságul. r O pedig szeretlek, én földem, te drága! Mint talaját a fa, hol elhullt virága. Lelkem minden szála tehozzád van kötve, r Ugy fogódzik belé áldott, szent rögödbe. Cordélia-módra szerettelek mindég És viseltem érted a gúny Nessus-ingét. Kitagadva jártam időtlen időkig. Sajnáltad éntőlem éltető emlőid. És amerre jártam, vadonról vadonra. Kőből volt a virág, fagyból a hegy orma. És nyomasztó magány, míg a szem elláthat -Sasok útja, melyen a sas is elfárad Dadogtam egy-két dalt nyugtalan álmomban. Félig elkacagtam, félig elzokogtam: Javarésze bele veszett a viharba. Ha felsír, talán az én nótám siratja.