Az elsüllyedt katedrális [antikvár]

Részlet: Promethetus 1. Prologus A nagy titán vagyok, kitől Zeus kapott villámot, emberek. S hívom a lázadókat: a malmot forgató, kivert szemű rabot, öblös gályán kiket korbács sütése nógat. Szabadság! - ez tehát az éterből lopott, borostyánsárga fény - izzítson új kohókat! Ásók, kapák, ekék csillanjanak! Folyókat nyergeljenek hidak! Ne lássak hajiadott, kínzott gerinceket! Legyen a tűz a szolga és minden embert egy isten: derűs, szabad, s repüljétek be a tiltott égtájakat! Hazátok már az ég, mely szféráit feloldva kéken köszönt, hogy új torony nő Bábelen, s Ikarust elnyeli a fénylő végtelen. 2. Prometheus testámentoma „Egyenlő" és „Szabad", s „Testvér" - ez lett örök örökséged halál és káoszlét fölött. Emberi fáradást ne uzsorázzon ember! Az életből teher és öröm egy legyen mindenkinek! S ki fél, mert gyönge, védtelen: Igazság védje az erőstől tíz körömmel! Tiszteld emberfajod! A szörny-grimaszba dermedt koldús-csonkokban is tekintsed önmagad S csak olyat tégy, amit mindenkinek megenged a más egyenjoga! Szolgálva légy szabad! Ha célt tudsz látni embertársadban s nem vak eszközt, s a gyilkot száműzöd, s nem ártasz semmivel: polgárjogot találsz a kristály-semmiben - örök sugár leszel, csillag s csillagok közt.