Az obsitos [antikvár]

1. Az obsitos és Napóleon Hárman valának együtt, a potrohos biró, Egy obsitos vitéz, és a furfangos iró; A többi asztaloknál együtt és szerteszét, Vidám parasztlegények itták a hegy levét. Ott ültek, iddogáltak vecsernye óta már. Keringett és fel is dőlt a bujdosó pohár; Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, Mint mennyit Háry János, az obsitos magán. S volt is miért e nagy zaj, ez éljen-háború. Az obsitosnak párját nem látta hat falu, A szem, a száj elállott merész beszédein. Ország-világ csodálta vitézi tettein. Most is kezébe kapván az öblös meszelyest. Kalandos életéből regét regére kezd; Hol s merre járt, mit látott, mit tett ó s társai, S hallgatva függtek rajta mindnyájok ajkai.