Az árnyból szőtt lélek [antikvár]

Tóth Árpád gimnazista korától az első világháború végéig sok nyarat és később telet is töltött egy Szepes megyei bányavároskában, Svedléren. Életének legboldogabb szakaszai közé tartoztak ezek a vakációk. "A svedléri csend, fenyvesek és mezők illata, a falusi élet idillikus nyugalma lassanként beszűrődnek Tóth Árpád költészetébe... második költői korszakának itt vannak a gyökerei" - írja Nagy Zoltán, Tóth Árpád barátja és társa a svedléri botanizálásban, ami a költő jellemzően szelíd szenvedélyei közé tartozott, akárcsak az orvosi tilalom ellenére elszívott halk szivarok meg az esti sakkpartik a jó falusi doktor-ral, és persze az önfeledt olvasás a lámpa mézszín fényénél - mindezt nyújtotta Svedlér, és mindezen túl és mindenekelőtt az írás boldogságát, sőt a szerelmét is: Tóth Árpád itt ismerkedett meg későbbi feleségével, és nászútra is ide utaztak. A svedléri idill kezdettől fogva egy ellenséges világ boldog kontrasztjaként jelenik meg Tóth Árpád költészetében, de ez a kontraszt sehol sem olyan éles, és az idill részletezése sehol sem olyan teljes, mint Az árnyból szőtt lélek-ben, abban a versben, amely 1919 őszén, a rettentő, vonagló, új világ szorításában immár emlékként idézi fel, a nosztalgia gyöngéd pontosságával. Ennek a pontosságnak ered a nyomába a költő leánya, Tóth Eszter, és felmutatja a vers képei mögötti helyszíneket és személyeket, "hogy az irodalmi halhatatlanságból maguk is egy csöpp név szerinti elevenségben részesüljenek." A kéziratot bemutató másik írásban Petrányi Ilona a vers előtörténetét és helyét elemzi a költő életében és életművében. A költeménynek három kéziratváltozata maradt fenn, kötetünk az utolsót mutatja be, mely a vers végső alakját rögzíti. A könyv illusztrációi közt azonban szerepel a két korábbi változat kéziratáának fényképe is, ami alkalmat ad a szövegvariációk összevetésre, és megvilágítja Tóth Árpád aggályos műhelymunkáját.