Babits Mihály hátrahagyott versei [antikvár]

Magától Babitstól tudjuk, hogy "A Danaidák" című versét már nyilvános előadáson, pódiumon is jó egynéhányszor elmondta, mielőtt csak egy sort is papírra vetett volna belőle. Verseit szinte érzékszerveivel, fülével és nyelvével fogalmazta; nyilván azért lettek oly eredendően vers-szerűek, oly ősien rokonai a dalnak, oly fület, nyelvet gyönyörködtetők. A másnak annyi gyötrődést okozó megírás nála jóformán puszta másolás volt; az alkotásban a kéznek csak egy-két percnyi dolga ha akadt. Az ilyen költő nem igen hagy töredéket maga után. Meglepetve néztem rá, amidőn egyszer kiadatlan ifjúkori verseinek tömbjét mutatta. Nagy kézirat-kötet volt ez, szemre vaskosabb összegyűjtött verseinek köteténél is. De épp csak kezembe vehettem; a kötetet feleségének ajándékozta és senki másnak nem engedett belepillantást. Ahogy más költő sorokkal, ő egész versekkel kísérletezett, egész verseket dobott el, vagy tett félre, mint töredéket. Halála után más kötetben, füzetben s irattartóban is találtunk kiadatlan költeményeket. Találtunk seregestől olyat is, amelyet nyomtatásban megjelentetett, de kötetbe nem vett fel. Találtunk végül hiányos verseket is. Ugyancsak hajdani beszélgetések adnak jogot a feltevésre, hogy e töredékek nagyrésze sem vers-próbálkozás, hanem emlékezetben elkészített, de később mégis elfeledett egész költemények papírra mentett része, vagyis a szó igaz értelmében töredék. Csak a költő utolsó esztendeiből találtunk be nem fejezett, elölről néha többször is újra s újra kezdett kéziratot. Ezekhez is, azokhoz is tisztelettel, a költő szellemének és akaratának kijáró alázattal nyulhattunk. A test elmúltával nem múlik el a tilalom, hogy kincseit meggondolás nélkül feltúrjuk és vásárra dobjuk.