Balzsam tündér postája [antikvár]

Amikor költő születik, a végtelen veszi kezdetét, és amikor meghal, csak a véges ér véget. A negyvenkét vers, amelyet e kötetben talál a fiatal olvasó Ady Endre életéveinek számát jelzi. Nevezhetnénk e verseket a költő évgyűrűinek, de reánk inkább úgy hatnak, mint a halhatatlanság hullámai. Mióta irodalmunkba berobbant, annyi tanulmány, kritika, cikk, életrajz íródott róla, hogy ma már semmi újat sem tudnánk nevével kapcsolatban mondata, ha életének tartalma és költészetének mélysége nem volna kimeríthetetlen. Lehetséges öt egy szóval is jellemezni? Mondjuk azt, hogy legélesebb jellemzője a megnemalkuvás. Ez a jellemzés a róla szólók száján már ronggyá kopott; új szót kellene keresni, de lehet-e olyat, ami egészében kifejezze azt, amit ő is csak seregnyi kötetével tudott önmagát vallatva kimondani?! ADY nemcsak a magyarság költője, hanem mindazoké, akikért küzdött, akikről és akiknek írt, és akiknek a jövőjében szilárd hittel reménykedett. A költészet állandóan mozgásban van, robban, tágul, mint a világegyetem. Egyik költő sugárzása erősíti a másikat, de Ady Endrének sohasem kell kölcsönfényben sütkéreznie, mert senkitől sem kaphat többet, mint amennyit költőtársainak adott. A stílusát, írói modorát nem sikerült más költőnek tökéletesen átvennie, de-eszméje minden költőnk munkájában benne él.