Berzsenyi Dániel válogatott versei [antikvár]

A SZERELEM Mi a földi élet s minden ragyogványa Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? Tenger, mellyet ezer szélvész mérge hánya, Mellynek meg nem szűnik háborgó küzdése. India kincsével légyen tömve tárod, S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden: Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen. De te, édes érzés, egek szent magzatja! Az emberi lelket bétöltöd egészen, Bájodnak ereje az égbe ragadja: S a halandó porból egy félisten lészen. Te a szerencsének játékát neveted, Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt; A nagyság álképét mint bábot elveted, S nem szab semmi földi erő néked határt. Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak: Meg nem rémít ég, föld reád rohanása. Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak Nézed, s elenyészik rettenetes váza.