Beszélgetés a csönddel hétről-hétre [antikvár]

Ákháb király és Jezabel királynő idején nehéz napok jártak a választott népre. A szent közösség undok bálványimádásba merült. De Isten rendelt prófétát, Illést, aki a Kármel hegyén megrendezte a rettentő istenítéletet. Az élő Isten tűzzel válaszolt, a nép arcra borulva tett vallást: Az úr az Isten! A nagy diadal után jött a még nagyobb csüggedés. Illés elfárad, tele a szíve halál-vággyal. Gazdája étellel és itallal erősíti, de még hiányzik a legfőbb: a megelevenítő szó, az Ige. Illés egy barlangban búslakodik és megjelenik ott az Isten. „Az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, amely megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt, de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett, de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang ha Hat szék." (1 Kir. 19, 11-12). A pusztító elemek elhallgatnak, még a szívverés vad irama is megcsendesül: és ebben a csöndben megszólal VALAKI, akivel beszélgetni lehet! De próféta is kell, mert annak a valakinek a hangját nem hallhatja akárki emberfia. Mert szava van annak is, ami csöndnek tűnik, csak felfogóképesség kell hozzá, de akkor már neve is van a Csöndnek..