Bronzveret [antikvár]

Hátsó szennylapján ceruzás jegyzet. Védőborítója kissé kopottas.
Puszta ​Sándor Leányfalu plébánosa. Somogyban született, 1911-ben. Sajátos, népi, bővérű képalkotó képessége, a táj latin bája és egyetemes humánum sugárzik költészetéből. Első versei a 30-as években Móricz Zsigmond őszinte elismerését vívták ki, majd meleg baráti szálak fűzték egymáshoz őket. 1934-ben már önálló kötettel jelentkezett, Búzaszentelés, mellyel komoly sikret aratott, s melyet még a háború előtt hat verseskötete követett. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett, s külföldi egyetemeken folytatta tanlmányait. Gyűjteményes verseskönyve, Hegyre menet ritkulnak a fák címmel a Megvető Kiadó gondozásában jelent meg. Újabb költeményei antológiában és folyóiratokban láttak napvilágot. Puszta Sándor Gazdag képzeletvilágú ember és eredeti költő. Papsága mély hittel gyakorolt hivatás, de költői egyénisége nem foglalható be a „papköltő” elvont s irodalmunkban a vértelenség szinonímájának is beillő meghatározásába. Korlátoktól, előítéletektől mentesen fejti ki mondanivalóit korról, magyarságról, emberségről erős sodrású szuggesztív hangú költeményeiben. Drámai látása távol áll minden kiábrándltságtól, lemondó pesszimizmustól. Indulata, garabonciás szertelensége az élet maradéktalan átéléséből, a jövő szenvedélyes akarásából fakad. Újító és megőrző – jellegzetes egyéni lírája az „örök” és „korszerű” szintézise.