Bízzuk a tűzre [antikvár]

Györe Imre új verseskötete két alapélményből táplálkozik. Az első a döbbeneté, hogy mi mindent kellett átélnie, túlélnie neki személy szerint, s annak a költőnemzedéknek, amelyik kommunistává kötelezte el magát. A másik alapélmény az évezredes bölcsességet visszhangozza: ami szép, nehéz. Györe a mai korra alkalmazva ezt a gondolatot, elsősorban azt érzékeli, hogy a forradalom, a szocializmus forradalma nehéz, lelkierőt és lelkiismeretet rendre próbára tevő folyamat, amely a győzelmek lelkesült lobogása után részelteti harcosait a csalódásokból, a gondokból, az ellentmondások okozta keserűségekből is. Költői erkölcsének parancsa szerint lelkére veszi az élet elszomorító jelenségeit, hogy szembenézve velük, a valóság súlyainak ismeretében kerekedhessék fölébük és segíthesse a szocialista társadalom önértékelését, belső tisztulását. A maliciózus, sokszor fájdalmas monológhang tudatos dísztelenségével, köznapias prózaiságával az élet kritikai szemléletének, a szomorkás rácsodálkozásnak kifejlődése, s annak a felismerésnek is, hogy a költő szava nem csodatevő ige már, inkább szelíd, konok biztatás a szellemi, az erkölcsi felemelkedésre, az igazságérzet szép, okos csatáira.