Bővebb ismertető
Előszó
Ember, ki hegyen keres forrást, s nem nyílhat meg a titkok zárja, völgyben kószál, makacsul hiszi, kihűlt vulkán a fák hallgatása,
íme, a kő, fürge gyíkokkal kedveskedik, önzése semmi, s harcot indít a társa ellen, mindig önzésért kell fizetni,
ember, ki gyakran rosszat irkálsz, és betanulva még elhiszed, lidércek hordják életed titkát, és nem árulják el senkinek,
csupán a kor, mely felemelne éhesen ejt olykor pofára, s javadalmából jóllakottan hazudja napját aki játssza,
ember, ki hitted megtalálod a közös vályút, miből ihatsz, s szikla csöndjét, hol nem vonyíthat fagyott hajnalon annyi csikasz,
gyertyánosnak alján az idő, hol ifjúságodat gereblyézed, utánzattá válik a nappal: hiszed, nagyobb mindig a tenyészet.