Csipkebokréta [antikvár]

A költemény az író vallomása. Önmagáról, lelke villanásairól, érzéseiről és az élet sokszínű és sokrétű benyomásairól. Ahogy érzi és ahogy adja, az az egyéni, az a megkülönböztetően eltérő a más ember, a más író önvallomásaitól. Az egyik tárogatóval hatalmas érzéseket viharoz kora nagy tömegeibe. A másik szelíd húrú lanttal szépségeket harmatoz a szépséget érzők lelkébe.Az itt sorakozó költemények csipkeverőfán készültek. Szépségittas szívből áramlottak. Nem akarnak világot másítani, csak dallal, szóval, a szó zenéjével ünnepnapok meghatódását, örömét, vígságát hinteni a megszomorodottak lelkébe.A költemény önmagában hat. A gondolat fonalán, a szó ritmusán hamvaz a lélekbe és rokonérzelmeket színesít.Ezek a költemények a szépségforrásból keltek életre. Színes pillangói egy ihletett és formákban színesedő külön életnek, amely az életből a kicsi szépségeket vonta el és adta vissza, hogy az, aki olvassa, hasonló életszépség élvezetre lendüljön, hogy a megrázó mellett a szépség kellemes üdítő italát is megízlelhesse. Mert ezek a lélekvirágok azt célozzák. - S ha olvastukra meghatódás támad valahol a lélek bensejében, ha rázendül a megértés húrja, akkor írójuk is megjutalmazottnak érzi magát, hogy ihletett óráinak gyöngyeit a nagy nyilvánosságnak átadta.Szombathely, 1939 április hó 15-énDr. Balogh Ányos