Csokonai válogatott költeményei [antikvár]

A nép szívében Nincs nehezebb, mint bejutni egy nép szívébe. Királyaink közül csak Mátyás él ma közszájon, az "igazságos", állam fér fiaink közt meg a jobbágyfölszabadító Kossuth "apánk". Őket föl-fölidézgetik dalban, apró történetben. S érdekes, hogy mind a kettő mint írástudó izgatja a népet: Mátyás a mondában "diák", a nóta szerint Kossuth Lajos szintén "íródiák". Csatatéren, karddal még leginkább Petőfit szokták elképzelni, a költőt. De falusi meséinkben föl-fölbukkan egy valóságos tanuló is: Csokonai. Hogyan jutott Mátyás mellé, Kossuth mellé, azoknak a nagy "diákoknak" a sorába, akik az ország sorsát írták? Úgy él népünk tudatában, mint varázsló, jövendőmondó. A debreceni közhit szerint előre megmondta, hogy 1888-ban kutya sem szeretne lenni Magyarországon, s lám, be is hozták akkor az ebadót. Sőt a második világháború kitörésekor megint rögtön emlegetni kezdte a külváros, hogy azt is megjósolta volna, 1940-ben nem lesz ajánlatos Európában lakni, de aki túléli, az már ne reszkessen tovább. Látnivaló, nem kártékony lélek ő, nem félelmetes garaboncás, hanem jószándékú figyelmeztető; főleg pedig vidám borissza légátus: a szakácskönyvből is elragadó prédikációt rögtönöz, egy lakzi kedvéért meg csapot, papot felejt. Hogyan kerül a kóbor poéta egy sorba a világhírű királlyal a világszerte ünnepelt kormányzóval? Van-e hozzájuk hasonló érdeme? Vagy csak a véletlen csinál belőle "mágyikást": mágikust? Tévedhet a nép is kortársai megítélésében, de az utókor mindig kiigazítja. Ha valakit megtart az emlékezetében, okvetlenül azért teszi, mert. az az ő szempontjából a legkülönb, legérdemesebb.