Bővebb ismertető
Részlet:
ERDOZSONGÁS
(történelmi vázlat)
Harmat, torzsos idő, odvas fák
szép — jó — igaz lelkemnek mégis az a vigasz hogy a kivénhedt erdei fák dödögve magukban beszélnek vagy éppen elsuhogják a szélnek
titkaikat mert népünk erdő-történelmében a vének végül ledőlnek egészen
— ölelő ággyal vár rájuk a föld — s lombjuk — az egykor üdezöld
most a sárban rozsdafeketén vérzik a mában tépett cafatokban
Dárdás napsugár — vad viharok
szép és rút — igaz és hamis lelkemnek csöndes vigasz az is hogy hiszem és tudom: az erdők újra felnőnek; fények és felhők bársonya, nedve tavasszal kicsalja amit eltakart a korhadék alja hogy jöjjön és nőjön és törjön magasba
— mert legyőzhetetlen az élet hatalma -és népünk rügyei, zsenge ágai
hite, szándékai, szárnyaló álmai törzset nevelnek, ágat, lombot és lehántanak minden sanda gondot megzúgatva gyötrött népünk igazát erdővé zsongatják a tépelődő mát amit tisztességünk virága kinyit
— összeölelni a holnap reményeit.