Didergető [antikvár]

Salamon Ernő első verseskönyve 1937-ben jelent meg. Gyönyörű sors címmel, Marosvásárhelyen. A költőt Gaál Gábor köszönti a Korunkban: „A szegénység átpoétizálása - vajon nem paradox ez a kifejezés? Lehet poétikus a szegénység? Lehet szép a nyomor, a tömeglakás, az étlenség, a tüdőbaj? Szépség és szegénység vajon nem zárják ki egymást, vagy ha egybe is fonódnak valami bravúrban, a szépség nem a szegénység őszinteségének árán valósul meg? Nem semmisül meg a nyomor valódisága, ha a szép illuminációi közé emelkedik? A kérdés jogosult. A szegénység szerepe nagyon sajátos az irodalom, a szépség zónáiban. Sokan és sokszor megénekelték. De különböztetni kell: más a szegénység, mint alkalom például a panaszra, amikor tulajdonképpen a panasz és nem a szegénység a szépség tárgya, és ismét más, amikor a szegénység a költői alkotás központi élménye, kizárólagos tárgya; amikor a szegénység a költő valója, körlete, világa; amikor a szegénység a lényeg, a világkép, a belső költészet kozmosza. Amikor a szegénység alfa és ómega, minden irányból és mindenfelé, szépen átpoétizálva, s nem a nyomorköltészet rikoltó hangjaival, nyersen, úgy, ahogy előfordul, apoétikusan, amilyen a lényege, hanem a szép gyöngyözésének ugyanolyan sima és ittasító permetezésével, mint ahogyan valami tündéri kellem vagy édesítő zsongás szép. A szegénység ilyen előfordulása hiányzik irodalmunkból. így egy új hang szólaltatja meg (Salamon Ernő)."