Didergő ünnep [antikvár]

Pintér Lajos számára a versírás belső szükségszerűség. Létének bizonyítása, igazolása. Írnia kell, mert úgy érzi, korunkban "sok a karám, a rom, a rém, kevés a rím", és mert "világunk ellenpontjai, a szellem és erőszak, kúszva egymás felé nyomulnak". Az egyszerűség, tisztaság vágyát és igényét otthonról hozta: "úgy kellene fogalmazni, ahogy szótlan apám termővé fogalmazta a fát az oltókéssel" (Párbeszéd a hírszerző fával). Morális igényességében megerősítették azok a bátorítói, sugalmazói, akik közül korán elvesztettük Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, az erdélyi Szilágyi Domokost. Költői felelősségtudata fölvállalja nemcsak nemzedékének gondjait, úgy érzi, korosztálya "omlás partfalánál" áll (Üzenet társainak), hanem figyelme körülöleli mindazt, ami ezen a "szamárfüles országlapon" történik (A didergő nyár meghódítása). Versei a temészetközelség és modernség kettős áramkörében születnek, lírájában intellektualizmusa és a népköltészettől tanult kifejezési formák ötvöződnek egységbe.