Dorottya [antikvár]

Előljáró beszédje az előbeszédnek Közönséges dolog az authoroknál előljáró beszédet írni, de még közönségesebb az olvasóknál, azt soha el nem olvasni. Mind a kettőnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a poeták ajánlólevelet írnak, a maecenások pedig nem is válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a kettőnek az okát. A könyvíró előbeszédet csinál, többnyire ezen két okból: I. vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a munkáját ennyi s ennyi esztendők alatt, éjjeli, nappali munkával, szorgos hivatala mellett is, ennyi s ennyi hiteles írókból, szakadatlan elmélkedéssel stb. dolgozta ki; ez Németországon charlatánságból, másutt igen csak kevélységből esik meg; 2. vagy alázza munkáját, csekélységét emlegeti, bocsánatot kunyorál s még is a végén a haláruló kofa módra húzalkodik a rongyos lelkű Zoilussal; ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talán gyakorlottabb is. - A mi engemet illet, Nihil mihi arrogo, quamquam nec derogo quidquam; nem is hánytatom magamat, mert az hiúság! de nem is alázom ám, mert az meg alacsonyság!...