Dorottya vagy is a dámák diadalma a farsangon [antikvár]

Közönséges dolog az authoroknál elöljáró beszédet írni, de még közönségesebb az olvasóknál, azt soha el nem olvasni. Mind a kettőnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a poéták ajánlólevelet írnak, a Maecenások pedig nem is válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a kettőnek az okát. A könyvíró előbeszédet csinál, többnyire ezen két okból: 1. vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a munkáját ennyi s ennyi esztendők alatt, éjjeli, nappali munkájával, szorgos hivatala mellett is, ennyi s ennyi hiteles írókból, szakadatlan elmélkedéssel, stb. dolgozta ki, ez Németországban charlatánságból, másutt igen csak kevélységből esik meg, 2. vagy alázza munkáját, csekélységét emlegeti, bocsánatot kunyorál, s még is a végén haláruló kofa módra húzalkodik a rongyos lelkű Zoilussal, ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talán gyakorlottabb is. - A mi engem illet, Nihil mihi arrogo, quamquam nec derogo quidquam, nem is hánytatom magamat, mert az hiúság! De nem is alázom ám, mert az meg alacsonyság!