Dúdolgató [antikvár]

ARS POETICA Harmadfű csikók nyargalnak tavasszal sarjadt réten, dolgos eke hasít a földbe, pacsirta szánt az égen; a bőr izzad a melegtől, öntvényre vár a minta — ritmus, perdülj, füttyent az élet! táncolj tüzesen! mintha húszéves lányok bokája, izmos dereka volnál, széles és kemény tenyér fogna s tavaszi táncot ropnál. A költészet? — Csak a mozgás lesz vers, szívemnek verse, ha majd agysejtjeimen fordul át írássá kezembe, lehántva mind, mint eszterga a talmi, rongy forgácsot, míg az ujjaim alatt tiszta, igaz művet nem látok, — hogy ne csak népem, az ember mind kinőjjön a tájból s meglássa: csak forog a Föld, nem alakul át magától.