Ecetfaméz [antikvár]

"Aki a marosvásárhelyi újságíró, Demeter József egyszemélyes zenés-táncos színpadaira még emlékszik a 70-es évekből, vagy netán 1985 februárjában ott lehetett Demeter első verskötetének (Szóletétel) székely főváros béli könyvbemutatóján, az nem csupán a kötetet méltató Markó Béla, igazi költőt váró szavaira figyelhetett fel, hanem arra is, hogy az erdélyi dél-mezőségi Magyardellőről származó költőnk sajátos, archaikus ízű nyelvezete mellett magával hozta a minket azonosító anyanyelv más "változatait" is: a népzenét és a néptánc avatott ismeretét egyaránt. Nem ok nélkül említem fel mindezt, uniformizálódó világunkban egyre kevesebb azoknak a költőknek a száma, akik fogalmazványaikon kívül az önkifejezés egyetemesebb formáival is tisztában vannak. Áprily Lajos nem átallotta kézműves őseire hivatkozni, amikor formakultúrájának gyökerei felől kérdezték: Demeter József vérébe hagyományozott gyermekkor-világára, az őt nagyvilágba engedő közösség zenéjére, táncaira mutathat (és joggal!), ha netán ez valakit érdekelne. Mert verssorai zenélnek, pentatóniájuk letésbe fut át. A Vers muzsikája akkor is átüt a képeken, ha netán azok sorjázásból világok pusztulása, közösségi tragédiák komorsága sejlik fel. Lényeglátó költőre vallanak szomorúan szép sorai "frissen aszfaltozott mezőn kit keresgélsz,/kit keresgélsz" - olvassuk a Vadvirág-szerelem c. versében, a Terjed a hír című pedig ekképp sikolt: "késve érkezel, szülő- falud már nincsen odahaza". Úgy tűnik, az erdélyi költők egy ideje (csak Trianon óta) késve érkeznek: a világ és ráció-mentés önzés huzata járja át szülőfalvainkat, a zene sem a régi, a tánc sem, a nyelv különösen. Ennek az "anti" - világnak a buktatóit keresi újabb verseiben Demeter József."