Életért kiáltok [antikvár]

Egy keserves és hányatott életű költő versgyűjteményét tartja kezében a kedves olvasó. Olyan emberét, aki rövid élete alatt folyamatosan küzdött a megmaradásért állandó harcban az elmúlás gondolatával. Bizakodás alig-alig vegyült gondolatvilágába; a remény is ritkán csillant meg tolla hegyén; mégis ez a halálsejtelmű költészet hangjait, ezért a halkszavú költőnek a kiáltása is csak suttogás volt alig elviselhető magányában. Ezért nem jutott el hangja az értő fülekhez; ezért nyelte csak befelé a könnyeket; és a lélek rezdülései nyomán csakis ezek a versek születhettek. Sümegi Tóth Tivadar költészete egyenlő az életével. Milyen egyszerű e képlet! Aki olvassa a verseket, legbensőbb mélyéig megismeri és megszereti őt; valamennyi vers egy-egy névjegy, sőt cimborás kézszorítás is az értő olvasóval. "A nótám és én - Új kévék kötésén - Hullajtott mag vagyunk" - fogalmazza meg ars poétikáját egyik verses füzete mottójaként. De ezek a magvak olyan talajra hullottak, amely nem szökkentette kalászba őket, és nem kerülhettek kenyérnek a nincstelenség nagy asztalára...