Életösztön [antikvár]

Nyakas Szilárd ELŐSZÓ Szent idő „Hatvanon túl ajándék minden hónap, hetvenen túl minden nap és nyolcvanon túl minden óra." Évekkel ezelőtt hallottam ezt a megállapítást. Hiteles személytől, nyolcvanastól. Akkor - jó évtizede - tetszetős kijelentésnek tűnt. Ma igaznak. „ csodás érték a perc, az óra, / és kopaszra érett korom óta / mint libbenő köd a szélben, / száll a szent idő fölöttem."- olvasható e kötet egyik versében a poétikus metafora. A színész, festő és rádiós Gönczöl János költőként jelentkezik ebben a kötetben, melynek címe az „Életösztön" helyett a „Szent idő" is lehetett volna. Mégis az előbbit választottuk. Áz idő — megfoghatadan. A változás elháríthatadan. Az életösztön az, ami bölcsőtől a koporsóig velünk van, s minden megnyilvánulása a sajátunk. Az egyén, a családtag, az állampolgár, a magyar ember életösz-tön-panorámáját tárja elénk Gönczöl János. Az elmúlás egyén-tudatos. Veszélyben, betegség idején, öregedőben küzdünk meg újra és újra vele. Nem véleden, hogy a „száll a szent idő fölöttem " verssor is egy un. kórház-versből való. Van belőlük jó néhány. Költőnk többször nézett farkasszemet az elmúlással. Ez esetben Trombózis cím alatt fogalmazta meg szembesülését: „ oly sok, csodás dolog / ugrált fejemben, / néha topogott, / és arra várt, hogy papírra vessem, / de nyugtattam - majd holnap, / vagy jövő kedden." A vég árnyékában szükségszerűen szembesülünk az elmulasztottal, a be nem teljesítettel. Halál-közeiben mementó mori helyett költőnk mégis a mementó vivere igazságára figyelmezet. Tedd meg, amire képes vagy, hozd ki magadból a legjobbat! Ne halaszd holnapra! A