Élőket nézek! [antikvár]

ÉLŐKET NÉZEK! Egy nő jött hozzám. Arca döbbent, nézése bágyadt, szíve fészek, melyből minden öröm kiröppent. „Mi baja van ?" „Meghalt a férjem!" - Három napig halottat nézett. Három napig s így változott át! Mivé lesznek, kik életükben mindég, mindég halottat néznek: halott fákon holt őszi kottát; holt kaptárt, melyben csöppje méznek, holt szívet, melyben csöppnyi jóság meg nem terem: halott szerelmet; halott álmok halott hajósát: saját magát; halott hitet, mely jótettek nélkül száraz csermely; malaszttalan (mert bűnös) lelkét, ezt a parfőmös tetszhalottat, melyből minden tavaszt kiloptak telhetetlen s parázna vágyak; halott hazát; holt virágágyat. Én megtartom Jézus tanácsát: „A holtakat hagyd, hadd temessek a holtakat!" S hogy a vidámság ritmusában törés ne essék, én most már csak élőket nézek: holt apám élő, fényes arcát az égben, így a bennem élő, a megdicsőült Magyarország nagy térképét; a hősök, szentek szép sürgönyét, mit rámüzentek; a Kegyelem nagy májusát, mely a bűnbánatban újra éled bennem, ha ront sátáni gazság; és Jézust nézem, ki Igazság és Út és Élet, Élet, Élet!