Én senkivel sem üldögélek [antikvár]

Gerince megtört.
Ami ​a modort illeti, ami tehát a módot illeti, nem valamelyik, de valamennyi módszer felhasználható, ami éppen ahhoz a dologhoz kell. Tehát nem találom ki, nincs meg előre az irány, stílus, eszme, igazság. Hanem az a konkrét nyelvi mag hordoz minden későbbit, ami mintegy felbukkan bennem. Annak szétnövése jelenti minden későbbit. Ha tetszik (ha nem), a modort. Vagy mondjuk így, a tartalmat. Ahogy minden szilvamagban benne van a későbbi fa, elég pontosan, de nincs benne semmi más. Csak esetleg nem jön ki, hát ahhoz munkálkodni kell. Írni, s az írás: az valamilyen módon szerveződik, mert szervezem, egyes elemek beépítésével, mások elhagyásával, de éppen nem valami feltalált modor imitációja. Ez talán nem alanyi?, egy bizonyos tekintetben? Bizonyos tekintetben, az enyémben, az én életem, sőt én magam. Maga az író az. Oda ki van rakva. A mondat, amit leír, és ahogyan, az jelenti az életét, mindezt. Ezért az ábrázolás tárgya: a mondat. Ezt ilyen szélsőségesen kell fogalmazni. Milyen szélsőségesen?