Erdélyi magaslaton [antikvár]

Magaslaton Tompa László költői pályafutása azt mutatja, hogy a szinte némaságra ítélt kisvárosi világból és magányos költői sorsból fel lehet emelkedni az országos elismertség, az egyetemes nemzeti és emberi tapasztalatokat kifejező költészet magasába. Korai verseiben arról a magányról panaszkodott, amelyet költői indulása idején: még az első világháború előtt az irodalmi élet országos központjaitól távol eső székelyföldi kisvárosban: Székelyudvarhelyen kellett megélnie. Nem talált igazán megértő társakra, legfeljebb a szorgalmas olvasásban lelt vigasztalódást, könyvek között élt, a társasági élet akkori színtereitől lehetőleg távol tartotta magát. A természetben és a történelmi emlékek között otthonos költő szomorú magányát és elvágyódását szólaltatták meg korai versei. Egyszersmind élt benne valami halovány remény, és ez arra bíztatta, hogy a közönynek azon a falán, amely elzárta a nagyvilágtól, sikerül egyszer áttörnie. Az udvarhelyi remeteségben élő költő gyakran érezte úgy, hogy a „végzettel" kell küzdenie, ez a küzdelem, pontosabban a személyes elszántság adott férfias karaktert verseinek. Életében és költészetében az első világháború vége, Erdély sorsának drámai történelmi változása és az erdélyi magyar irodalom önmagára, saját küldetésére találása hozott eszméitető fordulatot. Az erdélyi magyarság önvédelmi küzdelmében az irodalom valójában „stratégiai" szerepet kapott, a magára maradt, a nagyromán állam nacionalista politikája által veszélyeztetett magyar közösség minden más lehetőségnél korábban az 5