...és az elkésettekre is újra-újra vár [antikvár]

úgy szívta a rádőlő patakként maró teret, mint ritmus hajnalon, hámból éhes fül, éneket - szökött legények, mécses vérére vaskosba viháncolt szeretné keblét órákkal markolt hogy a láng ossza összeérésekben - verdesse égését együtt csobogón bőre tetején - homlokuk lassúba majd eldobott út lógó fodra telítődik tisztító haván a belvárosba - húzná végig már csakis kiáltásba születő alig fagyosan - kezét, remegő ringás- a csapódó virradatba, sal alvó hidegén, s míg korai kutya torkára lengén visíttat- odvasult hangja na teaözönt, rumtól sodortatja őket. gőzölgőn, térdére kapaszkodó gázlámpa éber kövön, hullón nyaldosta várakozón, combjára karzatokra ragad a holdfény zúgó világostul dobo- xxxxx gón, kaparón, vele távoli vonatfüttyel majd, tán valamikor tova-tovairamodón ősszel xxxxx karcsúsodé kószálások ragadnak, libegőn most külvárosi házakon - gyűrött havak suttogásával havat kisarjazott barázdált vakolaton hallgatag visszahozod az oszlopokba szövődött elhajolt fátyolt, kilépőn vágtató rebbenéssel eddig zárt kapu újra hangján szaporán lecsüngő gallyak karolta, odvasult tartóvasakon hol olvadt rozsda -hamun megint éled az acél páncél