Esőmuzsika [antikvár]

H. Barbócz Ildikó költő. Ezt így egyszerűen - díszítő jelző nélkül - vajmi kevés emberről merném elmondani, aki verseket ír. A fenti mondatok nem tőlem származnak, az élén álló személynéven kívül az egész szöveget idézőjelbe kellett volna tennem. Kosztolányi Dezső vezette be ilyen egyszerű és szellemes szavakkal Bartalis János Nap madara című kötetét. Azért iktattam ide őket, mert az e kötetbe foglalt versek alkotójáról nem tudtam fontosabbat és találóbbat megfogalmazni. Ismétlem tehát: H. Barbócz Ildikó költő. Költővé avatja mindenekelőtt világképének és szimbólumrendszerének egyedisége, atmoszférateremtő képessége. Nővé varázsolt, modern Szindbádként, nyugtalan szívvel, a végesség sorompóit megsemmisítő vágyakkal indul el otthonkereső szellemi expedíciójára, utazik térben és lélekben, hódítja meg a lét újabb és újabb dimenzióit, jut el a hétköznapi, felületes látástól a valóság mélyebb és intenzívebb átéléséig. Figyelemre méltó tömörséggel és képszerűséggel önti formába megragadottságát és lényegességélményét: mámoros természetszeretetét, Erdély iránti nosztalgiáját, a női lélek finom rezdüléseit. Érdekes és vonzó a kötet szerkezete, ciklusokra tagolása. Különösen rokonszenves és sokatmondó, hogy - összhangban az összeállítás címével is - önálló egységbe rendeződtek az eső varázsát megéneklő versek. Ezek H. Barbócz Ildikó egyik mesterének és példaképének, az erdélyi tájak szerelmesének, Aprily Lajosnak a nevét is idézik, aki éppolyan esőimádó volt, mint ő, s utolsó kívánságaként „egy nyári éjjel harmatában szeretett volna megfürödni, ebben „az égi, tisztító, finom hullású permetegben", amely lemossa rólunk a mocskot, a bűnt, a szomorúságot és a fájdalmat.