Évszakok nélkül [antikvár]

ELŐSZÓ Az első könyv nem feltétlenül jelent kezdetet, még kevésbé kezdetlegeset, különösen egy olyan költő esetében, aki már negyedik évtizedének közepén jár. Jelentheti azt, hogy nemosak egy verset, de egész kötetet hordozott magában különböző okoknál fogva hosszabb időn át. Seres József müvének mérlegelésénél tekintetbe kell vennünk, hogy aki e verseket írta, nemcsak költő, de szobrász is. Ez a tény részben bonyolultabbá, másrészt könnyebbé teszi a vizsgálódást, ami természetesen nem e pár bevezető sor feladata. Csupán megemlítem, hogy nem ő az elsö szobrász-költő a világirodalomban. Elég csak — minden összehasonlítást kizárva — Michelangelóra utalnom. Sok művészben jelentkezett már a belső igény vagy lelki kényszer, hogy gondolatait szavakban is kifejezze. Ami már nem fér bele az anyagi eszközök által körülhatárolt művészi kifejezésbe, azt talán még el tudja mondani a költészet vagy a zene. Seres József az a fajta ember, akinek agyában állandóan rajzanak az eszmék, ötletek, meglátások, az ö szellemi méhesében több kas is van, s mindegyikben más-más virágról szedett méz édesedik. Az egyikben a szépség-eszme körül zsong a kaptár: vonalak, színek, zene, ritmus, játék töltik be képzeletét. Nem csoda, hisz ebből áll az élete, "a művészet után csak pusztaság vagy Isten marad" — így fogalmazza meg megdönthetetlen ítéletét. Ez az ars poetica a versben is testet ölt, például ilyenformán: "kivirágzott az égen egy szép GALAMBMADÁR". Ilyen áttételesen, metaforikusán és plasztikusan csak egy szobrász tudja kifejezni az egyszerű valóságot. Nagy csend uralkodik ezekben a versekben, a szépség csendje. Érthető, hogy hamarabb fölfigyel az óra ketyegésére, a percek, tovasuhanására, ha az idő központi témája lesz költészetének. Bár könyvének címe: Évszakok nélkül — valójában rendkívül bensőségesen érzékelteti az idő múlását, tegnapokmák-holnapok hömpölygését, évszakok változását.