Ezeregyéjem: Erdély [antikvár]

Babits Mihály költői világában mindig jelen volt az erdélyi hagyomány, az erdélyi kultúra és az erdélyi lelkiség. A dunántúli: szekszárdi költő öntudatosan vallotta magát Pannónia szülöttének és a latinos tradíciók őrzőjének, ugyanakkor mindig teljes magyarságban és az egész országban gondolkodott, ennek az országnak azonban nem a nagyhatalmi döntések jelölték ki a határait, hanem a történelmi hagyomány, az anyanyelv és a szellem. Ebben az értelemben érezte magát illetékesnek Erdélyben is Babits: olyan magyar írónak, akinek nemcsak ismernie kell az erdélyi múltat és jelent, hanem felelősséget is kell vállalnia azért, hogy az erdélyi magyar élet, hagyomány és kultúra fennmaradjon a jövőben. De a költőt nemcsak egy általa mindig is vallott és képviselt nemzeti és erkölcsi stratégia kötelezte el Erdély mellett, hanem a személyes és az irodalmi élmény is. Mint if)ú tanár több vidéki város gimnáziumában is megfordult, így került kétesztendei szegedi szolgálat után 1908-ban három esztendőre Fogaras városába, amely valamikor a fejedelmi Erdély történetének drámai eseményeket sem nélkülöző színhelye volt, majd kissé elfelejtett vidéki kisvárosként kereste helyét tulajdonképpen három nemzetiség és három kultúra között: dél-erdélyi szász városok vették körül, a szomszédságában élő falvaknak román lakossága volt, magának a városnak viszont magyar többsége. Fogaras vármegye székhelyén.