Fabábu [antikvár]

Borítói kopottasak, hátlapján tintás írással. Címlapján ceruzás bejegyzéssel.
„Egyik ember házat épít abból, hogy nem gondolkozik, a másik ül a parton, és nézi ezeket a házakat" – írja Sarkantyúcsillag című versében Kiss Anna, aki a házak köré levendulás földeket varázsol, nagy tábla mákot, vagy esetleg csak egyetlen szál liliomot, s tájain nyájak vonulnak, lovak, emberek, a valaha látottak, s az általa teremtettek. Hiszen a fabábut is életre támasztja, ha az a vágya! Ember és táj mindig együtt van versében, elválaszthatatlanok egymástól, egy a lélegzetük: tájé, emberé, költőé; semmi és senki nem puszta tárgya ennek a költészetnek, mert ember és táj együtt olyan fontos Kiss Annának, mint a levegő. A fiatalok közt külön út az övé: hagyomány és modernség, mai bűbájosság és a tegnap igazságvágya egymás mellé fér soraiban, együttesen kelnek formába, együttesen mozdulnak életre ebben a kemény-lágy ötvözetben, verseskötete, a Fabábu minden darabjában. Bizonyos, hogy e maga megteremtette úton egyre fölfelé halad.