Fekete sugarak [antikvár]

Gerince megtört.
A magyar költészetnek is oly kedves Knokkéban kapott kitüntetés egy varázsos költőre hívta fel a figyelmünket, a mexikói Octavio Pazra. Avantgardista költőnek indult, és a spanyol polgárháború tisztító élménye tárt új horizontokat amúgy is a mexikói forradalom hagyományaiból fogant lírája előtt. Azután -diplomáciai szolgálatban- sokat bolyongott az emberi művelődés nagy központjaiban, Párizsban, Indiában, Japánban, de műves tökélyre és lírai mélységre törekvő verseiben mindenütt korunk feszítő gondjaira, a szó, az idő, a szerelem, a lét végső titkaira keresett választ. Költészetétől nem idegen se az izzó erotika, a gerjedő test parázsló anatómiája, se a múlt romba kövült indiai emlékein merengő gondolat, se az ómexikói naptár-mítoszba ágyazott monumentális látomás, se a legutóbbi olimpia idején kiontott diákvér fölött háborgó keserű elmélkedés.