Fekete város alatt [antikvár]

ÉLETRAJZOM DIÓHÉJBAN Ezerkilencszázoiyolcban születtem, szüleim, új honfoglalása idején, amikor vándorbotot vágva, elhagyták a zalai zsellértanyát, hogy szerencsét próbáljanak a kőrengetegben: Budapesten. A Szt. Rókus-kórház falai között sírtam fel először —, de mennyit sírtam azóta. — Tizenkettedik gyermeknek születtem, így szüleim nem nagy örömmel fogadtak Akkor már éket vert szüleim közé a NINCSEN s hamarosan szét vált az utjuk Apám nem bírta a gyárak füstjét, anyám nem akart visszamenni cselédnek a zalai uradalmakba. Maradt. Apám nekivadult Zalának s csak hírbül halottuk, hogy katona lett s a szerb harctéren küzd a halállal. Majd háború után megmutatta magát nekem is, még jóformán nem is ismertem, Sz.élesvállú, tatáros arcú zömök ember volt, ruháján megült a hosszú út pora, amit gyalog tett meg az inkei szőlőhegyek alól, ahol pásztorkodott. Amikor elbúcsúzott, hosszan megnézett, tekintetét sosem, tudom elfeledai Nem is láttam többá éleiében, csak holtan, az inkei présházban, ahol felravatalozták az echós hordók árnyékában Anyám itt maradt egy fészekalj gyerekkel s megpróbálta a herkulesi küzdelmet, de megfáradt Jó emberre akadt: Márton József nevű magyar ember, aki szerette a bort, de a családot is. Össze verejtékeztek egy kis házat, pái hold földet a szentmiklósi határban. Anyám nappal a kőművesek mellett dolgozott, éjjel a gyár robotosainak az olajos ruháit mosta. Engem már pólyába eljegyzett a gyárral, meri nénéim a gyárba vittek utána, ha nagyon sírtam a tej után. így nőttem a Fekete Város alatt, a buttellák, bordélyhelyek árnyékában, majd a szentmiklósi aranysikon a rengő búzaföldek között, ahol törtem az ugart s szedtem a rendet Márton apóm után. Nyáron a földeken dolgoztam, télen a Fekete Városban, Csepelen bolyongtam munka után. Tizenöt éves voltom, amikor bekerültem a gyárba. Majd onnét szanáltak, elmentem kordésgyereknek, mert a nad-rágszíjnyi földünk kevés volt a megélhetéshez. Majd a lacházi uradalmaknál próbálkoztam, mint idénymunkás, ahol egy csillagtalan őszi éjjel a cincogó patkányok összerágták a bakancsom, a bivalyok óljában. Még hátra sem néztem, úgy otthagytam a patkánypusztát . Peregnek vettem az útat. Ekkor - 5 -