Felhőfény [antikvár]

A csönd titkai A költészet, az emberiségnek ez a varázslatos, ősi találmánya hajdanán csak azoké volt, akik művelték és akik hallgatóságát alkották. Csak a másik csodálatos vívmány révén juthatott már el mindenkihez: az írás és olvasás - a betű által. Különleges, furcsa adottság kell még ehhez is annak, aki hallássérült lévén, csupán szemével tudja befogadni a szavakat, csak látása révén tudja - valahol igen belül - újra hanggá alkotni a jeleket. Vagy éppen fordítva - mint Dudás Sándor szép versében - "hallgatni a hangtalant". A belső csöndnek azonban éppen ezek a titkai, melyek fogékonnyá teszik az embert arra, amit költészetnek nevezünk. Mert nemcsak kizenghető zene, de kép is, gondolat is. A "Felhőfény" szerzője, amikor kinéz a jegenyére, tulajdonképpen csak látja, amint az "lombzsoltárokat énekel szememnek" mégis - mint valami különös képzettségű műfordító - a láthatót hallhatóvá is formálja. Verssé.