Félsötét [antikvár]

EGYSÉG ÉS KÉTSÉG, mulandóság és misztikum, szorongás és csodálkozás. Sebők Éva varázsvölgybe tévedt felfedezőként bolyong a világban. Először pillant a sokszor nézettre, s váratlanul hasít beléje az öröktől való. A vándor sohasem lankadhat. Sohasem lehet biztos afelől, hogy szörny vagy rigó alatt roppan-e az ág. „...és küldök édent a pokolnak/és sötétet a csillagoknak" - írja. A félsötétség megengedi, hogy fényeskedjék az árnyék és világoljon a sötét. Sebők Éva már-már axiomatikus pontossággal fogalmaz, kőkeményei végletekig csiszoltak. Szigorú formai fegyelem jellemzi őket, legyen szó akár az első ciklus rímes, akár a második - látszólag - szabadverseiről Ez a költészet kellőképpen tiszta ahhoz, hogy örüljön neki az értelem, de eléggé rejtélyes is ahhoz, hogy mindvégig titok maradjon benne a titok.