Forrásvidék [antikvár]

LECTORI SALUTEM! Amikor Jókai Mór a Balaton északi partján vendégeskedett, azt vette észre vidékünkön, hogy „ragad itt a költészet mindenkire". S korántsem ironizált csak e jelenségen, hogy a kedves hegyek karéjában, a hullámok paskolta partszakaszokon mind többen vesznek tollat a kezükbe, csak hogy a hangulataikat vagy a környezetük szépségeit versben megörökítsék. A legnagyobb mesemondónk - aki persze mindenkinél élesebb szemmel látta a való dolgait is hajdanán - ma sem írna másmilyen tudósítást a fővárosba, ha Füredtől Sümegig újra bejárhatná e tájat. Lám, Jókai egészen elragadtatott állapotban írta itt a következő mondatát: „Estére Sümeghet érjük el; a legregényesebb fekvésű kis városkát, mely fölött, csaknem a közepében emelkedik ki a regedús sümeghi várrom, még mindig erős falaival, miket, hogy haragjában le nem tudott dönteni az idő, jókedvében benöveszté kőfali virággal." {Kőfali virág A bányász-geológus-költő Kocsis Lajos is csettintene e mondatra örömében!) A Balaton-felvidék valamennyi városkájának nagybecsű irodalmi hagyományai vannak, Sümeg sem kivétel. Himfy és Simon István városkájából, ahol hajdanán Szabó Dezső a gimnáziumban tanított, s ahonnan Sümegi Tóth Tivadar indult, 2008 őszén az Internet segítségével Réfi János barátomtól antológiányi verset kaptam. (Ott sörözhettem másfél évtizede Farkas Árpáddal, Széki Patka Lászlóval, Szöllősi Zoltánnal és Dukai Pistával a vadgesztenyék alatt. Idéztem, milyen szépnek látta Sümeget Németh László, amikor Berzsenyi szülőföldjére vonatozott. Nagy Gáspár ott dedikálta nekem Múlik a jövőnk című verses könyvét ) Drótpostán érkeztek a mai poéták és poetriák sorai, mivel a közelgő karácsonyra egy kötet korpuszát fogják alkotni ezen versdarabok. Egyik file-t a másik után nyitottam meg tehát, s jó érzéssel töltött el, hogy a készülő kiadvány első olvasóinak egyike lehettem. Hadd ajánljam jó szívvel a különböző életkorú és indíttatású szerzőket! Nőt és férfit, értelmiségit és kétkezi dolgozót egyaránt találunk az oldalakon. Hangjuk hol harsányabb, hol halkabb, s tán az utóbbi, ha lehet, még inkább megragadja figyelmemet. Oly megható számomra Id. Végh László egyik strófája, amelyre - hiszem - Egerszegi Feri bácsi is biccentene, hogy bizony, ilyen csöndes beszélgetésekből épülhet csak lassan az igazi költészet: „Reggel, mikor munkába megyek / Ti adtok megnyugvást sümegi hegyek / Őrzitek még a tengernyi bánatot. / S elmondhatom, nekem Amikor kicsordul a szív Amikor megtudod, hogy van valaki más, Amikor rájössz arra: te vagy a hibás Amikor hallod hangját, hogy valaki hív, Amikor úgy érzed, hogy kicsordul a szív Amikor keze gyöngéden megsimogat, Amikor megérinti hófehér karodat Amikor látod őt, bár mégsincsen veled, Amikor ábránd után nyújtod a kezed Amikor észreveszed, hogy hiányzik. Amikor tested ég, de mégis fázik Amikor mély fájdalom hasít beléd, Amikor menekülve lépked feléd Amikor könnyek közt is látod őt, Amikor reménytelen, de várod őt Amikor gondolkozol: Kell neked? Amikor azt érzed, hogy szereted Amikor megtudod, hogy játék vagy, Amikor a szomorúság nagyon-nagy Amikor léted csak egy játékszer, Amikor azt mondják, hogy „Felejtsd el!" Amikor észreveszed, nem sikerült, Amikor felfogod, hogy mindig került Amikor eszeddel még elfelejtheted. Amikor szívedből már nem törölheted Amikor megtudod, hogy van valaki más. Amikor rájössz arra: te vagy a hibás, Amikor úgy hallod, hogy ő az, aki hív, Akkor, úgy érzed, hogy kicsordul a szív 2005. május 27.