Égő hóvirágok [antikvár]

Valódi neve: Barta Miklós Budapesten született 1911-ben, polgári családban. Apja lakatosmester volt, később villamossági vállalkozó. Anyai ágon Dobos C. Józsefnek, a dobostorta első készítőjének unokája. Bánkuti Miklós az elemi iskola elvégzése után a Madách Imre főgimnáziumba került, ahol 1929-ben érettségizett. Ezután Bécsben töltött egy évet a Siemens-Schuckert gyárban, mint gyakornok, majd itthon, a Bosch Róbert kft. váci utcai telepén helyezkedett el. 1934-ben műszerész segédlevelet, 1942-ben mesteri oklevelet szerez. A háború kitörése után hadiüzemben dolgozik, ahonnan németellenes magatartása miatt 1944 elején eltávolítják. A koalíció éveiben - miután a fölkínált rendőrtiszti állást nem fogadta el - fényképészriporter, majd előfizetésgyűjtő lett. 1950-ben a Ganz Villamossági Gyárban helyezkedett el technikusi munkakörben, ahol nyugdíjaztatásáig dolgozott. 1980. április hetedikén, a váratlanul rátört szívroham végzett vele. Bánkuti Miklós nyilvános költői szereplése néhány mondatba sűríthető. Első verse 1936-ban, a Pesti Hírlap vasárnapi mellékletében jelent meg. Ezután, tudomásom szerint 1948-ban a Magyarok közöl tőle két verset, majd a következő évben, az utolsó megjelent számban teszik közzé a költő Könny és korom c. versciklusának nagyobbik részét. A teljes anyag megjelenését Darázs Endre akadályozta meg. Két alkalommal Kolozsvári Grandpierre Emil jóvoltából versei a Rádióba is eljuthattak, de évekig minden megjelenési lehetőség nélkül írta verseit. Utolsó, nyomtatásban megjelent verse gyászjelentésen olvasható: Bújócska a mi egész életünk, egymás elől leplezgetjük magunk s nem kell félni, hogy fény lövell reánk, az iram túl gyors, hamar meghalunk. Életműve föltámadásra vár: több versciklus, epigrammák, szatírák stb. Áprily Lajos színvonalú költészet. E sorok írójának hitét megerősítik a hagyaték levelezési anyagában található Szabó Lőrinc, Kolozsvári Grandpierre Emil, Kárpáti Aurél és László Gyula kezétől származó iratok.